Blog

A ki nem mondott

Anette
2020.06.29 19:59

A ki nem mondott

 

A ki nem mondott

(Avagy miért csak azt mutatjuk, amit elvárnak)

A napokban alkalmam nyílt rá egy kis csajos estére a barinőmmel. Mióta gyermekem van, lényegesen leredukálódott ezen esték lehetősége, így minden órát kihasználtunk, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Tudod, úgy Csajosan, ahogy kell :-) Egy kis borocska (jól van, egy kicsivel több, de még a jó ízlés határain belül), megrágtunk egy témát, csak rágtuk-rágtuk, majd jött a következő. Ezen rágások egyikénél arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mi az, ami a leginkább érdekelheti a leendő, vagy már gyermekes anyukákat. És, mint derült égből villámcsapás jött a válasz egy kérdés formájában kedves trécselő társamtól: Miért van az, hogy minden honnan csak azt hallod, milyen frenetikus, örökkön örökké tartó boldogság is a gyereknevelés?

 

És TÉNYLEG… no, akkor rágjuk csak akkor tovább ezt a témát. Szóba kerültek azok a fantasztikus, nyálat csorgató, néha már a realitás határait súroló reklámok, ahol csak azt hallod, látod vagy olvasod, hogy gyermek kacaj van, rózsaszín ködbe borult pelenkázás, ahol a már mászó babád becserkészése az egész családot megnevetteti, vagy amikor piros a popó, azt babád örömmel éli meg (mert hát miért is ne).

Hát ez az. Amiről nagyon kevesen, vagy nem is beszélnek az emberek. Arról, hogy a gyereknevelés NEM egy rózsaszín buborékos álom, ahol minden úgy működik, ahogy azt a társadalom elvárja. Bizony, ha piros a popó, babád üvölteni fog (gondolj bele, ha neked lenne piros, nem éreznéd magad kellemesen), vagy, ha már majd kifolyik a pelenka tartalma (talán már ki is folyt) nem azzal a boldog, „Mássz csak nyugodtan” arccal fogod kergetni gyermekedet a szőnyegen, ami már kellőképpen pisis (rosszabbik esetben kakis) lett. Aztán, amikor elmész egy kis bevásárlásra, gyermeked már az akaratos korszakát éli, ami arra ösztökéli, hogy egy létfenntartó szervét, azt a pici pocakot megetesse (mondjuk indulás előtt evett, de mikor is volt már az J) és neki természetesen az kell, amit pont nem szabadna (már betolt egy csokit az nap) . Jön az anyai szigor: Nem kapja meg. Jön a válasz: Torka szakadt üvöltés, ami együtt jár a boltban tartózkodó vásárlók megvető pillantásával, hogy milyen anya is vagy te szerintük. Záráskánt jön a sok elnézést kérés, meg arcpirulás, majd lehajtott fejjel kikullogás az üzletből. Haza érve számon kéred gyermeked, hogy ilyet nem szabad csinálni, próbálod magad nyugtatni, hogy most tutira megértette és következőre szófogadó lesz. (Úgy legyen)

Visszakanyarodva az elejéhez, kellőképpen át tudtuk beszélni ezt a témát, oly annyira, hogy elhatároztam, szeretnék  segíteni mind azon kismamáknak, anyukáknak, aki  úgy érzik, nem lehet, vagy nem mernek szembe menni a társadalom érzéketlen megbélyegzésével.

Minden héten szeretnék megosztani veletek számomra fontos tapasztalatokat a  gyermeknevelésről (4 éves   korig jó vagyok, annyi idős a   fiam :-) ), ezzel is segítve a mindennapjaitokat. Lesz benne sok érzelmi hullámvölgy, sírás-nevetés, ötletek arról, hogy mi is kellhet egy várandós anyukának, aki tapasztalat híján és a sok-sok „Ezt vedd meg” reklámoktól döntésképtelenné válik.

 

Ne feledd: Itt vagyok :-)